Sokan gondolják úgy, hogy az online küldött hírlevelek, azaz e-mail marketing kora már leáldozott, ami határozottan nem igaz!
Mindannyian unjuk már a spameket, de az e-mail marketing nem is erről szól!
Az e-mail marketing nem azt jelenti, hogy reklámokat öntünk e-mailbe, és azt kiküldjük több ezer „ki tudja honnan való” e-mail címre.
Az első lépés az adatbázis építés, hiszen a legfontosabb, hogy csak olyanoknak küldjünk levelet, akik érdeklődnek irántunk és a nyújtott szolgáltatásunk vagy termékünk iránt. Így kerülhetjük el, hogy leveleink érdektelenek és zavaróak legyenek, valamint így a legvalószínűbb, hogy az érdeklődőből vevőink legyenek.
Releváns e-mail címeket gyűjtünk olyan érdeklődőktől, akik valóban kíváncsiak a vállalkozásra és ehhez szabályos módon az e-mail címüket is adják. Az így épített listát szegmentáljuk, majd minden csoportnak olyan e-mailt küldünk, amivel igazán megszólítva érzi magát.
A ma már online elérhető hírlevél kiküldő rendszerek óriási segítséget jelentenek a levelek automatizálásában és abban is, hogy a feliratkozóinkat elegánsan, nem nyomulósan végig vezessük az értékesítési folyamatokon (feliratkoztatás – belépő termék – fő termék – upsell).
Ha célba nem érő üzenetek vagy idegesítő spam-ek helyett elegánsan szeretne feliratkozóival e-mailben kommunikálni, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot!